Most eléggé kiborultam, lefeküdtem aludni, de csak a sírás tört rám, aztán reménykedem, hátha megnyugszom az írástól. Általában szokott segíteni. Szóval az előző bejegyzésemben írtam egy srácról, meg hogy már nem vagyok szingli. Na, hát nem is tudom, mi van most, de azt hiszem, felejtős. Leginkább miatta borultam ki, bár pontosabban magam miatt. Megint elhittem, naiv, hülye és idióta voltam. Tényleg túl szép volt az egész ahhoz, hogy igaz legyen. Részletezni nem szeretném a történteket, elég volt a faszfejkedéséből. Múlt héten ráfogta, hogy azért olyan, amilyen, mert hajnali 2-kor kel munka miatt. Ezt én valamilyen szinten el tudtam fogadni, persze nem teljesen, mert akkor sem vagyok rohadt geci valakivel, ha fáradt vagyok. De a héten már nem úgy dolgozott, szóval elfogyott a mentsége erre. Elegem lett ebből, de amúgy tényleg szép és jó volt, az a 2-3 hét… :D haha.

A legrosszabb egyébként a kiborulásaimban az, hogy olyankor végig pörög az agyam mindenen, ami fáj vagy bánt. Így történt ez most is. Eszembe jutott, hogy mennyire magányos vagyok, vagy legalábbis annak érzem magam. Pár ember mondja, hogy mellettem van, de fizikailag mind messze van, és én igényelném a személyes kontaktust is, nem csak az online irkálást. Tudom jól, hogy nem becsülöm meg eléggé azt, amim van. Sajnos ezt még valahogy meg kellene tanulnom, csak nem tudom, hogyan. És igen, most írom le először (és talán utoljára) ide a blogba, hogy… segítségre van szükségem. Mert egyedül már nem megy. Nem tudok már harcolni, csak lebegek a semmiben. De honnan, kitől, hogy, mit…?

Ha már a kapcsolatoknál tartottam, most beszélgetek egy barátommal… ő sok mindenben segít, hogy rálássak dolgokra. Sosem irányít, csak irányt mutat, ez szerintem tök rendben van így. Szóba jött vele ez a srác, ami történt tegnap. Azt írta, „olyasmit érzek, hogy fuldokolsz a kapcsolatokban”. Nem igazán értettem, mire gondol, de kifejtette: „Valaki megjelenik. Levegőhöz jutsz. Veszel pár lélegzetet. És jó lélegezni. Aztán lesüllyedsz, és nem kapsz levegőt. Kapálózol fölfelé, mert kell a levegő. De nehezen megy. Aztán csak levegő megint, akár valaki mással. Aztán megint süllyedsz.”

Belegondolva, ez egy tökéletes hasonlat, teljesen igaza van, bár általában ez így szokott lenni. Szerintem a korából adódóan látja ilyen jól a dolgokat. Szóval, igen, egyik kapcsolatból megyek a másikba, de ez nem kapcsolatfüggőség, ez csak menekülés, és a totális magánytól való félelem. Emiatt sem szeretem túlságosan magam, és most eléggé enyhén fogalmaztam. Amúgy persze, meg tudok maradni egy ember mellett is, általában ők nem tudnak mellettem. :D Mondjuk ezt nem csodálom. Én sem bírnám ki egy másik Lilivel.

(A műtéten túl vagyok, a magyar egészségügy katasztrófa, de jól vagyok, nagyon is jól gyógyulgatok)