35 órája ébren, ami lassan átvált 36-ra. Már csak fél óra választ el tőle, legalábbis akkor, amikor elkezdtem ezt írni. Amióta eljöttem barátomtól, alig tudok aludni.  Kedden és szerdán is hajnali 2-3-ig fent voltam, tegnap pedig már semmit sem aludtam. Elég rosszul vagyok emiatt, hányinger, szédülés, fejfájás, ájulásérzet, meg kb. jojóznak a szemeim.

Érdekes nap volt a mai. Írtam „barátnőmnek” megint egy levelet, amiben elköszöntem tőle, megköszöntem az együtt töltött éveket, satöbbi, és amire elég érdekes választ kaptam, mondhatni kisebb sokk volt számomra. A részletekbe nem szívesen megyek bele, de az azért fájt egy kicsit, hogy az jött le a válaszából, hogy őt már kb. nem is érdeklem egy jó ideje, ő már elengedett. Nekem ez még nem sikerült, valahogy túlságosan kötődöm hozzá. Ma hajnalban viszont úgy éreztem, hogy meg kell tennem ezt a lépést, mert nincs már „jövőnk”, barátokként. Igazából, ahogy leírtam és elküldtem neki a levelem, szinte egyből megkönnyebbültem, nagy teher esett le a vállamról. Már rég meg kellett volna tennem ezt. Hát ennyi volt.

A másik dolog: még márciusban az egyik barátom kb. 180 fokos fordulatot vett, legalábbis én így éreztem, meg elég ijesztő dolgokat mondott, valamilyen szinten megijedtem tőle. Ezt sem szeretném részletezni. Március 20-án vettem egy mély levegőt, és leírtam neki, amit érzek vele kapcsolatban, megbeszéltünk egy-két dolgot, elköszöntünk egymástól, majd ő letiltott. Egyébként azt éreztem, hogy nagyot csalódtam benne, és nem tudtam mit kezdeni ezzel, leginkább ezért alakítottam így a kapcsolatunkat. Rosszul érzem magam amúgy amiatt, hogy cserben hagytam(?) őt, nem akartam, hogy ez történjen. Iszonyat sokat jelent nekem a mai napig, fontos számomra, nagyon megszerettem, mint barátot. Bár ő pár héttel az utolsó beszélgetésünk előtt előállt azzal, hogy szeret, és azért tűnt el a legutóbbi találkozásunk után, mert nem tudta hova tenni ezt az érzést. Vagy valami ilyesmi. Lényeg a lényeg, nagyon hiányzott nekem a mai napig, aztán végül is ott, ahol megismerkedtünk, írtam neki annyit, hogy „Basszameg, hiányzol”. Azóta beszélünk újra. Adtunk egymásnak egy újabb esélyt, és bár nem tudni, milyen lesz a kapcsolatunk a történtek után, én reménykedem a legjobbakban. J